Üdvözlöm a honlapomon!

Márkus Edina vagyok,

 

2000-től tanítok a Debreceni Egyetemen közösségi művelődéssel, felnőttképzéssel, projekt- és nonprofit menedzsmenttel kapcsolatos tárgyakat Az oktatói munkám fontos részét képezi az alap- és mesterképzésben, valamint szakirányú továbbképzésben résztvevő hallgatók szakdolgozatának és Tudományos Diákköri Konferencia dolgozatának vezetése.  A Tudományos Diákköri Konferenciákon 2003-ban különdíjat, 2009-ben különdíjat és harmadik helyezést, 2011-ben második helyezést, 2013-ban első helyezést, 2015-ben első helyezést és különdíjat, 2019-ben és 2021-ben első helyezést, 2023-ban második helyezést értek el pályamunkáikkal hallgatóim.

A Közösségi tanulás és társadalmi innováció kutatócsoport társ-kutatásvezetőjeként 2015 óta a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi Doktori Program hallgatóival és a Pécsi Tudományegyetem Neveléstudományi Doktori Programjának doktoranduszaival közösen kutatok. Ennek eredményeként az elmúlt időszakban több folyóiratban is társszerkesztettem tematikus számot a kutatás résztvevőinek munkáira alapozva. Az Educatio folyóirat 2016 évi 2. számát és a Kultúra és közösség 2019 1. 2. számát.

Ezek elérhetők a következő linkeken:

 https://folyoiratok.ofi.hu/educatio/lapszamok/2016-2),

 https://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/KEK201901.pdf.

 https://www.kulturaeskozosseg.hu/pdf/KEK201902.pdf.

Valamint több, a Debreceni Egyetem Felsőoktatási Kutató és Fejlesztő Központjának (CHERD) és a DUPress kiadásában megjelent tanulmánykötetben szerkesztőként, lektorként segítem a fiatal kutatók munkáinak megjelenését

pl. Tanuló régiók Magyarországon https://mek.oszk.hu/14100/14182/14182.pdf,

 Learning Communities and Social Innovations - https://mek.oszk.hu/19100/19133/19133.pdf,

 Community Building and Learning Innovation https://dupress.unideb.hu/hu/termek/community-building-e-book/).

Ezen túl szimpóziumokat szervezek, amelyeken a kutatótársaimmal és a mentorált doktoranduszokkal közösen mutatjuk be a kutatócsoportunk eredményeit, többek között a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Tudományos Területi Bizottsága által szervezett Országos Neveléstudományi Konferenciákon, a Magyar Nevelés- és Oktatáskutatók Egyesületének éves HuCER konferenciáin és a Magyar Tudományos Akadémia Pedagógiai Területi Bizottsága, a Debreceni Egyetem Nevelés- és Művelődéstudományi Intézete és a Magyar Pedagógiai Társaság által szervezett Kiss Árpád Emlékkonferenciákon.

Az elmúlt években a Nevelés- és Művelődéstudományi Intézet, valamint a Debreceni Egyetem Humán Tudományok Doktori Iskola Neveléstudományi Doktori Program oktatóinak, fiatal kutatóinak megjelent munkáiból a doktoranduszokat bevonva könyvbemutatókat szervezek, ösztönözve őket a tudománykommunikációs és a tudományszervezési ismeretek gyakorlati alkalmazására.

Tanácsadói (képzési és elhelyezkedési tanácsadás, pályaorientációs,-korrekciós tanácsadás), nonprofit tréneri tevékenységet folytatok 1998 óta folyamatosan. Oktatói, tréneri munkát végzek speciális célcsoportokban, pl. tartós munkanélküliek, diplomás álláskeresők, Gyesen, Gyeden lévő nők, hátrányos helyzetű fiatalok felnőttképzés módszertana, pályatanácsadás, nonprofit menedzsment témakörökben.

2017 áprilisától a Nemzeti Művelődési Intézet felsőoktatás-fejlesztési, képzési és kutatási tevékenységében veszek részt. Munkám során támogatom módszertani szempontból a közművelődési szakmához szükséges felsőoktatási képzési programokat. A szakok marketingtevékenységét segíti és a felsőoktatási szereplőkkel közös együttműködési programokat alakítok ki. A felsőoktatással összefüggésben naprakész szakmai és felsőoktatást érintő ismeretek adok át. A szakmai professzió tudományos megalapozásában, a felsőoktatási beágyazottságának megerősítésében veszek részt.

Az oldal célja az oktatói, kutatói munkám támogatása, a szakmai életutam információi mellett ide töltöm fel az aktuális tantárgyaimhoz kapcsolódó segédanyagokat és hasznos linkeket.

A 2014/2-es felsőoktatási expanzió Educatio számban Tót Éva interjúja és egy életmód blogon velem készült interjú kicsit részletesebb betekintést nyújt a munkámba:

"Non-stop online vagyunk” Beszélgetés a hallgatótámogatás módszereiről és intézményi gyakorlatáról Dr. Márkus Edina egyetemi adjunktussal, a Debreceni Egyetem Bölcsészettudományi Karának Neveléstudományi Intézetében

https://folyoiratok.ofi.hu/sites/default/files/article_attachments/non-stop.pdf

"Szeretem a munkám - Andragógiát tanítok"

https://www.urban-eve.hu/2013/03/12/szeretem-a-munkam-08-andragogiat-tanitok/

 

 

Címkék

A címkék listája üres.